Szombat reggel kinyitják a vaskaput és beömlik egy csomó idegen: öregfiúk, akik valaha ide jártak az „oratorio”-ba pingpongozni, meg az udvar végében működő esztergályos tanműhely végzett szakmunkásai, és még a kispapok is, mert a szomszéd épület az egy papnevelde. Ezek mind elkeverednek velünk, beállnak focizni, ellepik a büfét, söröket bontanak, hangoskodnak. A megafonokból zene szól, a sanremo-i fesztivál ismert slágerei, - una lacrima sul viso – búgja bánatos hangján Bobby Solo, a Gigliola Cinquetti meg csak csipog hogy – non ho l’etá – nincs még abban a korban hogy megélhesse a szerelmet, nem szabad neki mert kicsi, de mégis nagyon akarja és izgatottan remeg a hangja. Az öregek ellökdösnek bennünket a csocsóasztal mellől, bennfentesek, saját készítésű gipszlabdát vágnak az üveglap közepébe, színes csíkok virítanak rajta, jobban gurul, mint amivel mi szoktunk játszani.
- Al volo!
- No! A fermo! – veszekednek és nem tudnak megegyezni, hogy leállítható-e a labda lövés előtt, vagy mindenképp mozgásban kell lennie mielőtt a fabábú lába nekicsapódik.
Mi úgy szoktuk játszani, hogy bármi lehetséges, pörgetni is lehet, csak hát hülye aki pörget, mert hamar elfárad. Ez az első játék amibe szívesen bevesznek a nápolyiak, mert hátul nagyon jó vagyok és azt is meg tudom csinálni, hogy a hátvédem visszapasszol a kapusomnak, és akkor durr egy hatalmas lövéssel gólt rúgok a túlodali kapuba, csak úgy kong a vaslemez az asztal gyomrában. Az a legjobb hang ami csak létezik. És akkor fapofával tolok egyet az eredményjelző rúdon, mintha halál természetes lenne, hogy bármikor nyesek egy ilyet. Kár, hogy ezek a taták nem kíváncsiak rám, mert nekik is szívesen megmutatnám a kivégző technikám. Így hát eloldalgok és bámulom a bejárat előtti járdaszakaszt, nem jöttek-e meg Édesanyáék. Reggel óta vizslatom az érkező autókat, fehér Lancia Fulvia, - mondta Franco bácsi a telefonba, - figyeljem csak, mert majd a Bersaglieri katonák indulóját fújja a dallamkürtje. Megkértem, már messziről dudáljon, hogy azonnal ott teremhessek, egy percet sem szeretnék elveszíteni a hétvégéből, úgyis olyan hamar elszalad a szombat-vasárnap, amit most előszőr végre otthon tölthetek.
Jönnek, de nem értem. Mindenféle szülők érkeznek és ölelgetik a gyerekeiket. Úgy látszik mégsem mindenki árva itt. Egyre nagyobb a tömeg. A templomba tódulnak, meg valami ünnepség is van az udvaron. Olyanok ezek az emberek, mintha szerettek volna idejárni. Én, ha egyszer kijutok innen biztos, hogy soha be nem teszem a lábam. Még három év, vagy már csak három év – inkább így mondom. Most, hogy tudom Apuci válaszát a kérésemre, már semmi reményem nem maradt, hogy ez az idő lerövidüljön. De ma nem érdemes borongani, mert hamarosan értem jönnek. Kettőt alhatok otthon, összerakhatom a kisvonatot és mehetek biciklizni a parkbéli srácokkal. Édesanya megmondta, otthon nem szabad a kollégiumra gondolni, mert akkor azt a kis szakaszt sem tudom élvezni, amit nem bent töltök. És nem érdemes a Francót sem nyaggatni azzal, hogy vegyen ki, mert azzal is csak telnek az értékes percek. Egyszerűen le kell venni a témát a napirendről. Szerintem fog menni, csak már lennének itt. Még mindig semmi dudaszó a parkoló felől. Addig szét nézek ebben a forgatagban.
Megvannak végre! Tényleg úgy dudál, hogy mindenki felkapta a fejét, parapapa, parapapa, nagyon vicces trombitahang egy hófehér autótól. Rögtön be akartam szállni, de lett egy kis bonyodalom, hogy ki hova üljön, mert egy vendég is volt már hátul az autóban, akire nem számítottam: Erzsi a hollófekete hajú bemondónő, Édesanya legjobb barátnője. Reggel érkezett vonattal, miatta volt a késés, vártak rá egy órát a pályaudvaron. Erzsi hatalmas és mély hangú, régen nagyon szerettem hallgatni a hangját az esti meséknél, ültem a földön és meredtem a varázsszemre. Akkor még kevés rádiónak volt ilyen zöld foszforeszkáló lámpája a közepén, de a miénknek igen. Ahogy Erzsi hangosodott, mint a pillangó szárnya, úgy nyílt szét a varázsszem fekete bogara. Ha meg levegőt vett és egy pillanatra csönd lett, mint alkonyatkor a mező, mélyzöld nyugalom terült el a doboz közepén. És még az volt nagyon jó régen, hogy én tudtam, - eljön majd hozzánk és nekem külön is mesél azon a jó meleg hangján. Most azonban csalódást éreztem, nagyon vártam, hogy Édesanyával legyek kettesben és így erre biztos nem fog sor kerülni. Akkor meg kell mutatni a várost Erzsinek, csupa olyan helyet amit már jól ismerek. Mindig ez van, ha jönnek Pestről, felmegyünk a Vezúvra, meg a pinea-fához, ahonnan az összes nápolyi képeslapot fotózzák, aztán hosszú evés a felhőkarcoló tetején, végül kiülés a teraszra, engem meg elküldenek játszani, mert pesti intim pletykákat mesélnek egymásnak. Erzsinek is van valami titka, egy gyereke, aki valami nős férfitől van, híres író, de nem szabad tudni róla, mert az nem akar válni… vagy mit tudom én. Mintha engem érdekelne. Csak fél füllel hallottam, még nyáron mesélte egy másik vendég aki szintén nálunk ücsörgött a teraszon.
Pontosan úgy lett, ahogy gondoltam, csak annyi a változás, hogy míg Édesanyáék a hintaszékben himbálóztak megkértek, hogy húzzam ki a slaugot és locsoljam meg a virágokat, mert azt állítólag én tudom a legjobban. Viszont ez eltart egy darabig, mert sok a muskátli meg a leander, úgyhogy megint hallottam valamit, amit nem kellett volna. Laciról, aki valami fontos diplomata Rómában de túl sokat iszik, és olyankor nekiáll pisilni a köztereken. A múltkor a Fórum Románumban sikerült eleresztenie, emiatt valószínűleg visszaküldik Magyarországra és oda a karrierje. Lehet, hogy a vízcsobogásról jutott eszükbe ez a történet, nekem meg az, hogy beülök a kádba, mert egy hónapja nem tudtam lefürödni rendesen. A kollégiumban péntek délután van melegvizes tusolás, mindenkire három percig folyhat a víz. Nyolc fülke van emeletenként, hosszú sorokban várjuk, hogy bejuthassunk. Meztelenre vetkőzünk és beszappanozzuk magunkat úgy nagyjából szárazon. A három perc épp arra elég hogy végigmossuk és leöblítsük a testrészeinket. Vízelzárás előtt fél perccel a Catechista kiabál, hogy „idő!” és könyörtelenül elcsavarja a főcsapot. Aki lassú volt, hideg vízzel öblítheti le a maradékot, de már csak fülkén kívül a lábmosóknál. Nem tudom, hogy lehet egy imafelelős pap ennyire szívtelen. Ő persze külön fürdőszobában tisztálkodik, gondolom ott nincs időmérés. Itt most a kádban végre addig ázok, amíg jól esik. A Badedas-nak mennyei illata van. Illetve fenyő, de egészen különleges. Pesten is volt fenyőszagú habfürdő, de az túl erős és nincs ekkora habja. Nem tudom mitől tud ekkora fehér takaró képződni abből a kis zöld csíkból amit a zuhanyfej alá nyomunk, de ez mindennél csodálatosabb. Csak fekszem, és órákig bámulom a mennyezetet. Ha felnövök, minden nap Badedas-al fogok habfürdőzni.
Franco bácsi nagyon rendes volt, odaadta a slusszkulcsot és megengedte, hogy egyedül üljek egy kicsit a Lancia-ban. Az is jó, hogy megbízik bennem, tudja hogy nem fogom beindítani. Csak ülök, tekergetem a volánt és azt képzelem, hogy már tudok vezetni. Olyan a sebességmérője, hogy egy korong forog az álló mutató előtt és arról lehet leolvasni, mennyivel megyünk. Száznegyvenöttel is tud repeszteni ez a Fulvia, az előző kis Fiat csak százzal bírt. Meg azért is rendes volt, mert lejött utánam a fényképezőgéppel, hogy tudjunk küldeni Maminak Pestre egy képet, ahogy én ülök az új autóban. Csak az rossz nekem, hogy este annyira szeretném ha átölelne és adna egy puszit. De erre mindig csak akkor kerül sor, ha külön megkérem. Talán nem is szívesen teszi. Édesanya erre azt mondja, hogy hiányzik neki a saját fia. De hát ezt nem értem, pont jól jöhetne neki, hogy én meg itt vagyok. Erre nem gondol?
Hétfő reggel már fél hétkor az udvaron voltam, a többiek még le sem jöttek misére. Franco bácsi sietett tovább, a képkeretgyár ahol dolgozik a városon kívül van, újra át kell vágnia csúcsforgalmom. Itt még nagy a csend. Jé, az asztalban felejtették ezt a csíkos csocsólabdát! Akkor most egy kicsit gyakorlom a kapura rúgást visszapattanóból. A gipszgolyót az oldalfalhoz lököm a játékossal, épp csak lehelletfinoman, aztán várom amíg újra felém tart. Csak el kell találnom a legjobb pillanatot, és akkor bevágok egy óriási védhetetlen gólt.
